A napokban szokásos szeánszomat tartottam, ahol is nagyon sok gyászoló volt jelen.
Ilyenkor nem hívom a lelkeket hanem ha éppen abban a pillanatban, amikor én befogadó vagyok, neki pedig engedélye van, akkor tud jönni és elmondani, amit itt a földön már nem tudott.
Egy öt éves Kisfiú lelket keresett fel.
Hírtelen gombócot éreztem a torkomban, mit keresek egy öt éves gyerek odaát?
Majd szelíden megnyugtatott.
Kérlek az Anyukámnak szeretnék üzenni.
Parancsolj mondtam Neki én.
Soha nem tudom előre, hogy az adott lélek halálát mi okozta, akkor mutatják meg nekem, amikor megkeresnek a lelkek.
A Kisfiú tovább mondta…
Kérlek mond el Anyukámnak, hogy tudok már labdázni és mond el Neki, hogy már nem fáj semmi, ne sírjon, engedjen el mert tudtuk, hogy csak nekem öt év járt a Földön, köszönöm neki, hogy fogta a kezemet halálom pillanatában, és köszönöm Neki , hogy Ő volt az Anyukám!
Itt ennél a résznél sírásba törtem ki, egyrészt nem értettem, mi is történt vele, de éreztem, hogy zsibbadnak a lábaim, amíg vele beszélek.
Az Anyuka, megszólalt: Négyvégtagi bénulása volt……és igen a kezem között halt meg…..azt mondta Kisfiának, ha átkelsz ott majd tudsz labdázni , szóról szóra, azt mondta el ez a csepp lélek, amit csak az Anyuka, Apuka és Ő tudott.
Ezek az igazi csodák!
Ezek azok a pillanatok amiket még mindig nem tudok kezelni, annyira mély és annyira megható volt a története, hogy most is bele remegek.