Az elengedés fogalmát gyakran félreértjük. Sokan úgy gondolják, hogy az elengedés egyenlő a közönnyel vagy a felejtéssel, holott valójában egy mélyen tudatos belső folyamat. Elengedni nem azt jelenti, hogy egy kapcsolat vagy élmény jelentéktelenné válik, hanem azt, hogy megszűnik irányítani a jelenünket.
Az emberi kapcsolatokban az elengedés különösen nehéz, mert az érzelmi kötődés identitásformáló erővel bír. Egy kapcsolat nemcsak a másikról szól, hanem arról is, akik mi magunk voltunk benne. Amikor egy kapcsolat véget ér, nem csupán a másik személyt veszítjük el, hanem egy önmagunkról alkotott képet is. Ez a veszteség gyakran mélyebb, mint amennyit elsőre felismerünk.
Az elengedés folyamata általában ellenállással kezdődik. Az elme kapaszkodik a megszokott mintákba, még akkor is, ha azok fájdalmat okoztak. A fájdalom ismerős, és az ismerősség gyakran biztonságérzetet ad. Ezért sokan inkább ragaszkodnak egy már nem működő kapcsolathoz, mint hogy szembenézzenek az ismeretlennel.
Amikor azonban az elengedés megtörténik, nem üresség marad utána, hanem tér. Ez a tér eleinte ijesztő lehet, de hosszú távon lehetőséget teremt az önazonosabb kapcsolódásokra. Az elengedés során megtanuljuk, hogy nem minden veszteség kudarc, és nem minden lezárás jelent véglegességet. Sok esetben éppen az elengedés teszi lehetővé, hogy valódi kapcsolódás jöhessen létre – akár másokkal, akár önmagunkkal.